Egyszerre imádom és utálom az építőipart. A különböző nagyszabású állami infrastruktúra projektek, az CSOK és egyéb támogatásokkal felduzzasztott építkezési kedv valamint a tény, hogy a külföldi szót már valaha hallott képzett jól dolgozó szakmunkások mind külföldre emigráltak a jobb élet reményében egészen kusza és érdekes üzleti modelleket eredményezett a nagy Magyar építőiparban.
Ígéretek földje
A tanácsadó bizniszben általános, hogy ha kérdezi az ügyfél, hogy meg tudjuk-e csinálni, arra a válasz mindig igen. Legrosszabb esetben a bázisra visszatérve a kollégák megdobálnak kakival és keresni kell egy külsős profit, amin az ügynökség rossz esetben ugyan bukhat egy kis pénzt, de hosszú távon az ügyfél elégedett, és ez számít. Ezt a kissé kontra produktívnak tűnő ám kis volumenben még fenntartható üzleti modellt dolgozták át az építőipari próbálkozók, egy olyan formába amikor teljesen proaktívan azt is megígérik, amit az ügyfél nem kér, tud, vagy esetleg még csak nem is álmodott róla.
Így volt ez, esetemben is, mikor észrevettem, hogy az ereszcsatorna a gyönyörűen szintezett betonjárda kellős közepére fogja eresztini a vizet, kérdeztem az építési próbálkozót, hogy hogyan tervezik elvezetni a járdáról a vizet. „Jaj hát főnök, lesz ott egy elvezető, meg a ház körül körbe kavicsos ülepítő, meg kacsaláb a ház alatt amint forog majd – csak el ne szédüljek. Gondolom kitaláltátok: nem, hogy kavicsos ülepítőm, vagy vízelvezetőm nem lett, de a bádog csatorna sem lett kész mire az építési próbálkozó eltűnt, mint szürke szamár a ködben.
Nem kell mindent (is) elvállalni
Szerencsére a csatorna a tető körül inkább többé, mint kevésbé elkészült, egész konkrétan 4 darab leszálló cső, két csatornavég, valamint kb 120 cm csatorna hiányzott a boldogságomhoz és a csatorna késznek nyilvánításához.
Hívtam hát bádogost. Az első 15 szakember, akit véletlenszerűen felhívtam 2 csoportra volt osztható, az első csoportnak átlagosan 1-3 hét múlva fér be új projekt a kapacitásába, de egy ekkora munkáért nem ül autóba, elleneben, ha újra csináltatom az egészet akkor szívesen segít nekem és másnap kinn is van felmérni a munkát. A másik csoport az, aki nem nevetett ki mikor elmondtam neki, hogy mi lenne a feladat, ők szívesen megcsinálják, azonban új projektet csak áprilisban tudnak vállalni. Tekintve, hogy a történet júliusban játszódik, igyekeztem őket győzködni, hogy a két időbeli végpont között van egy ősz és egy tél, ami jellemzően csapadékos, itt meg minden irányban áll a víz, mert nem jó a csatorna. Mondták, hogy értik ők, de hamarabb nem megy, mert nagy az igény a munkájukra, és sajnos nem tud előrébb venni.
Tehát 15 telefonbeszélgetés alatt nem találtam bádogost, de még csak egy megközelítő árat sem tudtam kiszedni belőlük.
Árazási mesterkurzus: Elvárt havi bevétel alapú árazás
Szembe jött velem egy hirdetés, ami azt mondta, hogy ács, tetőfedő, bádogos stb magasban végzendő munkát vállal, amiből két pozitívumot egyből levontam, az ember nem téliszonyos és van létrája. Ezt jó jenek vettem miután találkozzam azzal a villanyszerelővel, aki nem áll létrára, ezért a magasban végzett munkához meg kell vári még megérkezik a kolléga, aki ugyan felmászik, de csak akkor, ha adok létrát mert nekik nincs.
Szóval felhívtam. Üdvözlésképp egy érces hang üvöltötte a telefonba: IGEN!? A háttérben ordenáré gyermekzsivaj. Elmondom neki szépen ki vagyok s miért keresem. Hát hogyne, holnap reggel 8 ra ott vannak a fiúkkal oszt megcsinálják. Ekkora már edukáltam magam ereszcsatorna ügyben, így tudtam, hogy minden eresznek van néhány attribútuma, amit szerelés előtt nem árt figyelembe venni, úgy s mint, szín, méret, forma, és márka (eltérő márkák nem minden esetben kompatibilisek, de biztosan nem esztétikusak együtt). Pros zászló lengedezik a szemem előtt, mondom is neki, hogy esetleg nem kellene e előtte megnézni, hogy tudják milyen alkatrészeket kell hozni mert ez ilyen antracit színű Trifa eresz, a méretét meg nem tudom. Jó hát akkor olyat hoznak, de holnap jönnek, ha nekem is jó. Itt egyre jobban lobog az a bizonyos piros zászló. Kérdeztem, hogy esetleg a munkát nem kellene e először felmérni, mert hát mégiscsak úgy fair, ha pontosan tudja mit kell csinálni, és én is tudom, hogy mibe kerülne. Közölte, hogy meg mondja így telefonba, nem kell ahhoz kimenni, 90.000 forintért raknak fel egy ereszcsövet, ja nem antracit Trifa, az 130 ezer mert nagyon drága az anyag, szóval a négyet együtt 430 ezer forint ellenében csinálja meg, akkor jöhet e holnap? Sehogy sem jött ki a matek, gondolom kaptam mennyiségi kedvezményt. A hirtelen jött árleszállítás ellenére is úgy döntöttem, hogy inkább nem élek a lehetőséggel.
Hétvégén elmentem a bádogboltba, megvettem az anyagot, 39.220 forintértékben, ahol egyébként 170 forint különbség volt az általuk 90 ezerért beszerelt cső és a 130 ezres trifa között, és egyedül, bármiféle tapasztalat nélkül 5 óra leforgása alatt felszereltem a hiányzó elemeket, amiből mivel játék fúrom van nagyjából 2,5 órát konstans fúrással töltöttem. Ergó egy profinak ez nagyjából egy órájába telhetett volna, de számoljunk azzal, hogy valamiért ő is elmaszatol vele 5 órát. Ha kivonjuk az anyagköltséget a kiajánlott árból akkor a tiszta munkadíj 390.780 forintra jön ki, azaz 5 órára lebontva ez egy csekély 78.156 forintos óradíj, ami egy rendkívül szabad ár képzési stratégia eredménye, tehát a telefonban hallható profizmus alapján ez esetlenként eltérő.
Az árazás mögött húzódó üzleti modellek
Az első csoport, akik kis munkáért nem ülnek autóba sem, azt ez elvet alkalmazta, hogy egy nagy komplexnek tűnő munkát többért lehet eladni, mint amennyit a munka elvégzéséhez szükséges részmunkafolyamatokat külön-külön értékesíteni lehet. Mert ez esetben a vevő a kész terméket, a végeredményt látja, így számára annak lényegesen nagyobb az értéke, tehát többet hajlandó érte fizetni.
A második csoport az volt, aki tudja, hogy a stabil bevétel alapja a folyamatos eladás, ha mindig van az vállalkozásnak ügyfele, akkor mindig van bevétele. Ennél fogva, ha valaki munkát kínál azt elvállalja, racionális áron, jó előre be van táblázva és nem kell azon gondolkodnia, hogy honnan lesz kenyérre való holnapután.
A harmadik árazási modell, a balekokat és a nagyon kétségbeesett vevőket szolgálja csak ki, az a stratégiája, hogy irracionálisan magas árat mond, amit az érdeklődők nagy része nem fog kérni, ellenben ő elérhető marad, és ha valakinek nagyon sürgős, mert például ömlik a házba a víz a tetőn keresztül, vagy csak nem néz utána megfelelően a reális áraknak és elfogadja, akkor minimális munkával nagyon sokat keres egyébként pedig van ideje a családra.
Ehhez az üzleti modellhez viszont elengedhetetlen a hirdetés, amire emberünk az ipari mennyiségű szórólapozást választotta, a környéken azóta is kint van minden második villanyoszlopon és havi egyszer a postaládámban is megjelenik a szórólapjuk, csak hogy top of mind legen amikor beüt a baj.
Képzeljétek mi lenne, ha valaki megmutatná neki a Google Ads kereső hirdetéseit?
